2017. augusztus 18. péntek, Ilona
a a a
Összes egyéb hír
Rövid leírások megjelenítése: Be /  Ki
Egy indiai bíróság úgy döntött, hogy mivel ezekhez a fogadásokhoz komoly tudás és ítélőképesség szükségeltetik, a fantázia sportokat nem szerencsejátéknak, hanem tudás alapú játéknak kell tekinteni.
A puccskísérlet és az azt követő Erdogan-féle tisztogatás óta Törökországból is érkeznek menekültek.
Előzetesben és házi őrizetben már leülte a büntetését a brókerbotrány elsődleges vádlottja.
Egymilliárd forintért építette Mészáros Lőrinc üzlettársa a szántóföldek között véget érő hevesi utat.
A különböző színpompás virágok és levelek színes festménynek is beillő lenyomatot hagynak a textilen, ha festőnedveiket forró víz felett gőzölve előcsalogatod. Balla Gemma, aki hazai szakértője a technikának, most bevezet ebbe a titokzatos világba.
Az On The Road egyszerre turnéfilm a Wolf Alice zenekarról és szerelmi történet két stábtagról.
Egyelőre ellentmodásos indormációk keringenek azzal kapcsolatban, hogy van-e magyar érintettje a barcelonai terrotámadásnak.
A Tippmix 2017. augusztus 18-23. közötti teljes ajánlata
Néhány órával a barcelonai terrortámadás után egy spanyol tengerparti üdülőhelyen követtek el újabb merényletet a terroristák.
36 fok is lehet, de a hétvégén már nem lesz zavartalan a napsütés.
A gyerekkorunkban megismert, cukros paradicsomleves helyét egyre inkább átveszi az olaszos verzió. Jobban variálható, fűszerezhető, és élvezetesebb a paradicsom íze is a sós változatban. Ezúttal krémsajtot használunk levesbetétnek.
A természet nagyon kreatív tud lenni, ha az emberi beavatkozás ellen kell védekeznie.
A héten kerül a mozikba a zseniális kuflifilm, amiben Dániel András grafikus sikeres könyvsorozatában élő kifli- vagy babforma szereplők békés és pszichedelikus világa elevenedik meg. Plusz a lábascsiga.
A görögök annyira hozzászoktak a demokráciához, hogy 1862-ben még királyt is népszavazással választottak. Aztán az első 17 helyezettet megvétózták.
Budapesten péntek reggel 05:43-kor kel fel a Nap, és 19:56-kor nyugszik. Edward Norton szülinapján ilyesmikre számíthatunk:
Autóval hajtottak a tömegbe a robbanómellényes terroristák Cambrilsban.
Autóval hajtottak a tömegbe a robbanómellényes terroristák Cambrilsban.
A fél országot lázban tartja az ötöslottó közel 3 milliárd forintos heti nyereménye. A hirtelen jött hatalmas pénz azonban legalább akkora felelősség, mint öröm. Az átlagosnál nagyobb vagyonnal rendelkező ügyfelek igényeit jól ismerő Horváth István, a K&H Private banking igazgatója ezért 5 jó tanácsot is ad a bűvös öt szám mellé.
Az AXN ősszel sem fog fukarkodni a premierekkel.
Különleges trónra lépésekről írunk az augusztus 18-án megjelent Szabad Föld hetilap 12. oldalán. (Címlapfotónk: Melocco Miklós: Szent István megkoronázása (Esztergom), Németh András Péter felvétele)
Egy amerikai tábornok kivégzési módszeréről posztolt a Twitteren a terrorcselekmény után.
Az arany tej állítólag kiváló antidepresszáns, jó a puffadás ellen, és még a fogyásban is segíthet – mostantól pedig a Starbucksban is kapható!
Jövő márciustól évi hat euró plusz áfa "karbantartási díjat" is kell majd fizetni minden .ro végződésű internetes tartománynévre.
Pedig a 93. percben még a vezetés is meglehetett volna a magyar csapatnak. Felcsúton, kedvező helyzetben harcolhatják ki az EL-főtáblára jutást.
A makói gumigyárban a kánikulát hozó hétvégén többen rosszul lettek. A kazánosok felfüggesztették a munkát, nem bírták elviselni a dupla hőséget: a benti meleget a kinti extrém kánikula csak fokozta. De vajon kivédhető lett volna az egészségre veszélyes helyzet?
Eszerint a Samsung valóban dolgozik a a középketagóriás típuson.
Nem emberi eladóktól történő vásárlásról van szó, hanem néhány termékből megadott helyeken készletet tartanak.
A világ egyik kedvenc olasz desszertje ázsiai csavarral lesz még frissebb!
Érthetetlen, miért eveznek olyanok is mély vizekre, akik úszni sem tudnak.
Pauline Hanson pártjának célja, hogy Ausztráliában betiltsák a burka viseletét.
Kisteherautó hajtott a tömegbe Barcelona egyik turisztikailag kiemelt sétálóutcáján, a La Ramblán – írta a BBC News információjára hivatkozva a Népszava Online.
Hiába lőtt bombagólt a Krasznodar játékosa, a bíró nem látta, hogy a kapuból pattant ki a labda.
Az órák és a Billy Elliot rendezője készítheti a Jedi-mentor sztoriját. Még nem tudni, kivel.
Marian Cleeves Diamond, az integratív biológia professzora tanulmányozta Einstein agyát is. Ő fedezte fel az agy neuroplaszticitását.
A modern idegtudományok úttörőjéről szóló dokumentumfilmet tavaly mutatták be.
Amerika két hardcore-legendája jött el Budapestre két nap alatt. A Pro-Painnek nem adatott meg, ami a Hatebreednek igen.