2017. december 18. hétfő, Auguszta
a a a
Időgép - ezek történtek 2014. augusztus 12. napon
Rövid leírások megjelenítése: Be /  Ki
Budapest — Nem is olyan régen Budapest még az art mozik fellegvára volt, mára alig maradt hírmondó belőlük. A Blikk új sorozatában bemutatja a művészfilmek utolsó menedékeit, a Puskin és a Tabán után ezúttal a műfaj hazai uralkodóját, a Művész mozit.
A szíriai vegyi fegyverek felszámolásával megbízott csoport száz százalékban semlegesítette a szarin gyártásához szükséges hatóanyagokat – jelentette be kedden a Pentagon.
Bíróság elé állították a németországi Würzburgban azt a férfit, aki az elmúlt öt évben több mint hétszázszor lőtt rá járművekre a németországi autópályákon.
A Bajnokok Ligája- és az Európa Liga-győztes ezúttal Cardiffban csap össze egymással az európai Szuperkupáért. A mérkőzést ÉLŐben közvetíti a DIGI Sport 1, honlapunk szöveges tudósítást ad, és itt megtekintheti a gólok videóit is.
A Liverpoolba tartó Morenót alig győzték vigasztalni a csapattársai, miután kikaptak a Realtól.
Magyar bankok egyes osztályzatait rontotta kedden a Moody's Investors Service, elsősorban arra a véleményére hivatkozva, hogy a devizaalapú hitelek ügyében hozott és tervezett intézkedések növelik a veszteségek kockázatát.
Pep Guardiola keddi sajtótájékoztatója. Szerdán hivatalosan is megkezdi a 2014/15-ös szezont a Bayern München. A Német Szuperkupáért folytatott meccsen (18.00 ZDF, Eurosport 2) a Borussia Dortmund otthonába látogat. Pep Guardiola a keddi sajtótájékoztatón bőséggel beszélt a találkozóról, de egyéb témák is előkerültek. Pep Guardiola:
Világunk modern civilizált országaiban jelentősen megváltozott az élet napi rutinja az elmúlt 250 évben. A XVIII. századtól folyamatosan kerültek be az új modern eszközök a mindennapjainkba. Gőzgép, gőzhajtású gépek, vasúti hálózat. A XIX. században az ipari forradalom mellé a természettudományi tárgyak forradalma is felzárkózott, melyben a magyar tudósok jelentős szerepet vállaltak. Csak néhányat sorolnék fel közülük Semmelweis Ignác = a magyar Anyák megmentője, fertőtlenítés bevezetője, Jedlik Ányos = dinamó, Puskás Tivadar = telefonközpont feltalálója, Kandó Kálmán = villanymozdony, Neumann János = a számítógép alapjainak feltalálója. Ezzel együtt a nők élete is alapjaiban változott meg. A kapitalizmus magával hozta a nők munkába állását, választójogának kiharcolását (a szüfrazsettek jóvoltából), tanuláshoz való jog megszerzését. Az addig csak a háztartásban tevékenykedő nők élete szerteágazóbbá vált, mely miatt a konyhába egyre kevesebb időt tudtak tölteni. Előtérbe kerültek a gyorsan, könnyen elkészíthető ételek, melyeknek ízre, kinézetre fel kell tudnia venni a versenyt a csúcsgasztronómiai versenytársakkal. De van egy nagy kérdés. Mit használjanak ehhez a nők? Milyen alapanyagokkal tudják családjuk és saját egészségük megőrzését a legjobban szolgálni? Ma Magyarországon (továbbiakban Mo.) a legfrissebb statisztikai adatok szerint is még vezető halálok a szív- és érrendszeri betegségek (infarktus, stroke) okozta halálozás, dupla annyi halálért felelősek, mint a daganatos megbetegedések. Fontos a megfelelő minőségű és mennyiségű folyadék, ásványi anyagok (Ca, Mg, Na, Cl, K), nyomelemek bevitele. Fontos a sófogyasztás megszorítása, mivel az alapanyagokban is jelentős mennyiség van jelen, és a közkedvelt készételek jelentős pluszt is tartalmaznak. A WHO által kiadott ideális napi sófogyasztás mértéke 5g-ot (napi 2g Na bevitelnek felel meg) nem haladhatja meg. Jelenleg Mo-n a felnőtt emberek átlagosan 7,5g Na-t fogyasztanak, mely 18g konyhasónak felel meg. A fűszereket már az ősember is használta. A tűzre dobott leveles ágak kellemes aromát árasztottak magukból, melytől a sült hús íze is jobb lett. Az ókorban már nem csak az étel ízesítésére használták, de rájöttek jótékony hatásaikra is. Az ókori Egyiptomban a rabszolgák ételébe is jutottak bizonyos fűszerekből, mivel járványmegelőző hatásukat felismerték. Hippokratész már részletes leírásokat és receptúrákat készített gyógynövényekből és manapság csak fűszerként használt növényekből (pl. borsmenta, kakukkfű, boróka). A fűszerek diadalmenete Indiából indult el, karavánutak, kereskedelmi hálózatok épültek ki rá, hosszú évszázadokig fizetőeszközként is szolgáltak. Az ipari forradalom idején jelentősen csökkent a fűszerek szerepe, mely tovább zuhant a II. világháborúig. A fűszerek új diadalmenetét a II. világháború utáni szemfüles kereskedőknek köszönhetjük, akik felismerték a nők vonzódását a szépen csomagolt áruk iránt (díszes dobozok, üvegek), és megpróbálták a régi-új ízeket elfogadtatni a modern kor háziasszonyaival. A Nahrom kivételével a Nahrin fűszerkeverékek gluténmentesek, nem tartalmaznak tojást vagy tojás eredetű anyagokat, laktózt, földimogyorót, szóját vagy szója eredetű anyagot (kivétel ebből is a Nahrom ill. Salátafűszer). Fontos, hogy a Nahrin fűszereket utólagos ízesítésre használjuk, így a benne lévő értékes vitaminok és ásványi anyagok nem sérülnek, ill. egy langyos vagy már kihűlt étel kevesebb sót vesz fel, mint az, ami még forr, így további sócsökkentést érhetünk el. Fokhagyma fűszerkeverék - A fokhagyma közkedvelt a hazai és a nemzetközi konyhában is, de erős leheletet adó aromaanyaga miatt sokan nem szívesen fogyasztják. Nagy hibát követnek el, mivel nagyon hatékony természetes koleszterinszabályozó, szív-érrendszeri betegségek elleni hatása régóta ismert, kórokozók elleni hatása szintén (baktériumok, vírusok, gombák). Daganatellenes hatása főleg az emésztőrendszeri daganatokban érvényesül, gyomorrák kialakulását gátolja a kóros nitrit vegyületek képződésének megakadályozásával. Ez a fűszerkeverék nem tartalmazza a "kellemetlen" leheletért felelős aromát, de minden jótékony hatású egyéb összetevőt igen. Nyers ételekre, öntetek, szószok, rizs, hús, főzelékek, saláták készítéséhez, zöldségfélékre kiválóan használható. A benne lévő só jódozott formában van jelen, tartalmaz még vöröshagymát, burgonyakeményítőt, zellert, tormát. Nahrom fűszerkeverék - A magyar konyhákban mostanáig leggyakrabban használt Vegetát és Delikátot tudja kiszorítani. Az alapja jódozott só és vöröshagyma. Ezenfelül több mint 20 féle fűszer- és gyógynövényt tartalmaz (pl. élesztő, fűszerpaprika, fokhagyma). Csökkentett Na tartalmú készítménynek számít, jó választás életmódváltásnál az első "új" fűszerek közé beépíteni. Az íze jól kombinálható egyéb fűszerekkel, vajas kenyérre, levesek, főzelékek, rizs, hal, hús, saláták ízesítésére egyaránt használható. Tengeri algás sópótló - A magyar konyha számára újfajta fűszer, mivel a tengeri algát nem használjuk a rece ptjeinkhez. A túlnépesedő Földünk legjobb fehérje és ásványi anyag forrása a tengeri alga, könnyen emészthető és előállítása is könnyű a kiapadhatatlan forrás miatt. A fűszerkeverékben jelen van még a bazsalikom, kakukkfű, rozmaring, majoránna, paprika is, melyeket a magyar konyha is előszeretettel használ. A fiam ezt a fűszerkeveréket szerette meg a leggyorsabban és mindennap használja, a barátainak is mesél róla és viszi a hírét egy finom és egészséges fűszernek. Kitűnően használható köretek, halételek, húsok ízesítésére. A fiam vajas kenyérre is rakja. Saláta fűszerkeverék - A saláták elkészítésére mindig szezonális zöldségeket használjunk és bízzuk magunkat a fantáziánkra. Merjünk kipróbálni új keverékeket, ízeket. A saláták minden napszakban fogyaszthatóak, könnyű nyári vacsorák lehetnek önmagukban, illetve jó kiegészítői a nyári szabadtűzön készült grill húsoknak. A saláták ízét alapvetően megváltoztathatja a hozzá adott dressing fűszerezése. Ehhez a kísérletezéshez és a jól bevált receptúráinkhoz ad nagy segítséget ez a fűszerkeverék. Bors fűszerkeverék - Ez a fűszerkeverék a fehér- és cayenne bors nagyszerű párosítása. Nem marja a gyomrot, de intenzíven csípős ízű, nem hagy keserű utóízt, bírja a hőt (főzéshez, sütéshez használható). A nyáron előszeretettel készített grill húsok alapvető fűszere, kombinálható mindenféle ízzel. Citromos bors fűszerkeverék
Előzetes letartóztatásba helyezett a Debreceni Járásbíróság egy házaspárt, mert idős nőket rabolt ki otthonukban a hajdú-bihari megyeszékhelyen. Az ügy felderítéséről tartott keddi sajtótájékoztatón a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai azokról az intézkedésekről is beszámoltak, amelyeket az időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények megelőzéséért tettek.
Egy török egyetem kiállítaná a kétfejű delfint, amelyet hírek szerint Törökország nyugati partjainál, Izmir város közelében egy strandon talált egy nyaraló tornatanár.
Emberölés megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a rendőrség egy 26 éves pákozdi férfi ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy hétfőn Dunaújvárosban megölt egy 71 éves nőt – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a honlapján.
Kétmeccses eltiltást kapott a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságától Véber György, az OTP Bank Ligában szereplő PMFC-Matias vezetőedzője.
Diego Costa két korai találatával 2-0-ra legyőzte a Chelsea a Real Sociedadot a Premier League hétvégi rajtja előtti utolsó felkészülési mérkőzésen a Stamford Bridge-en.
Nem tartható népszavazás Horvátországban a kisebbségi nyelvhasználati jog kereteinek megváltoztatásáról, mert a javasolt kérdés nem összeegyeztethető az ország alaptörvényével – erről döntött kedden az alkotmánybíróság.
A vastagbélrák első DNS-en alapuló szűrővizsgálatát engedélyezte az amerikai élelmiszer- és gyógyszerbiztonsági hatóság (FDA).
A portugál klasszis góljai döntöttek, a Sevilla ellen bemutatkozott James Rodriguez is.
A Manchester United Marouane Fellaini 91. percben szerzett góljával 2-1-re legyőzte a Valenciát az Old Trafford hazai közönsége előtt, az Inter elleni 0-0-t leszámítva tökéletes előszezont teljesítve. A Vörös Ördögök Darron Flatcher találatával vezettek, majd Rodrigo De Paul egalizált, mielőtt jött a drámai hajrában a belga gólja.
A CUBE karbonvázas merevfarú kerékpárjai közül a Cube Reaction GTC Race 29 paripát vetettük aktív tesztelés alá. A monti vérbeli versenygép, gyári felszereléssel is könnyű, hatékony, jól irányítható és pontosan működő. Természetesen voltak olyan részletek, amelyeket nem sskerült megszokni vagy tovább tartott az ismerkedés, de alapvetően egy azonnal használatba vehető, bevethető és teljesítményorientált sporteszközt kapunk - nekünk a meglehetősen egyedi színvilága is 100%-ban bejött, a X2S CUBE TEAM mindig is az ehhez hasonló ríkító színeket kedvelte.   Különbségek a régi bringám után, amik egyből könnyebbséget jelentettek: Jelentős súlykülönbség a Cube Reaction javára. Kényelmes üléspozíció (ideális nyereg-kormány távolság). Precíz, megbízható XT váltó. Kormányról lockolható Rock Shox Reba teleszkóp, amelynek előnyét az aszfaltos szakaszokon élvezem, sokkal kevesebb energia nyelődik el. Könnyű Sun Ringle felnik. 29-es kerék mellyel a sík és lankásabb szakaszokon sokkal nagyobb sebességgel tudok haladni, valamint könnyebben és stabilabban megyek a hepehupás úton . Deore XT hidraulikus tárcsafékek, melyek eddig még semmilyen időjárási körülmények közt nem hagytak cserbe. Különbségek, amelyeket kis időbe telt megszokni, de előnyt jelentenek: A váltókarok helyzete. A Selle Italia nyereg, mely első alkalmakkor kényelmetlennek tűnt, de aztán megszoktam, hogy az ülőcsontot nyomja és hosszabb tekeréseknél ez sokkal elviselhetőbbé teszi az ülést. A 29-es kerék miatt megváltozott egyensúlyviszonyok. Különbségek, amelyeket még nem sikerült megszokni: Széles kormány. Valószínűleg ezt nem is fogom megszokni egykönnyen, mivel országútival is szoktam edzeni és a régi montimon is jóval keskenyebb kormány van. Síkon, emelkedőn, és nagyobb ívű kanyaroknál nem okoz gondot, de a technikás lejtőkön még lassú vagyok vele. Szintén a technikás lejtőket kell még gyakorolnom a 29-es kerék és a nagyobb váz miatt. {gallery}gal/TESZT/CubereactionGTCRace{/gallery} Köszönöm a lehetőséget a Velence Bike-nak és a Cross to Save Cube Teamnek! Cube Reaction GTC Race 29 Méret: 15", 17", 19", 21", 23" Szín: blue'n'flashred Váz: GTC Twin Mold Monocoque Technology, 29 ARG Rugóstag: X Villa: Rock Shox Reba RL AIR, MC, PushLoc, 100mm Kormánycsapágy: FSA Orbit I-t-R integrált, felül 1 1/8", alul 1 1/2" Kormányszár: CUBE Performance Pro, 31.8mm Kormány: CUBE Race Flat Bar Pro, 720 mm Fék: Shimano Deore XT K-M7851, hidraulikus tárcsafék (180/160mm) Első váltó: Shimano XT FD-M781, Direct Mount Hátsó váltó: Shimano XT RD-M781-SGS, Shadow 10-sebességes Váltókar: Shimano SLX SL-M670, I-Spec, Rapidfire- Plus Hajtómű: Shimano XT, FC-M782, 40x30x22T, 175mm (180mm nagyobb vázméretek esetében) Abroncs: X Külső gumi: Schwalbe Rocket Ron Kevlar Triple Compound 2.25 Nyereg: Selle Italia X1 Nyeregszár: RFR Prolight, 31.6mm Pedál: X Súly: 11,2 kg   {xtypo_alert}  CUBE | X2S CUBE TEAM  {/xtypo_alert}
A lengyel gazdák panaszok benyújtásával sikeresen gátolják, hogy a nagy, általában külföldi részesedésű vállalatok felvásárolják a nemzeti földalapkezelőtől a földet – írta a Dziennik Gazeta Prawna napilap kedden.
Cristiano Ronaldo két találattal csengetett be kedvenc csapatának, a Toni Kroosszal és James Rodríguezzel a kezdőben felálló Real Madrid így 2-0-ra győzött a Sevilla ellen Cardiffban, elhódítva az Európai Szuperkupát. A BL-győztes ott folytatta, ahol Lisszabonban abbahagyta, óriási fölényben játszva, rengeteg helyzetet kidolgozva lépett át a meggyengült andalúziaiakon. A királyiak két új sztárja, középerős teljesítménnyel kezdett, Pepe, Gareth Bale és Ronaldo is remekelt, de Iker Casillasnak is volt dolga, ezúttal gond nélkül mindet megoldotta.
Parádézott a Madrid, remekelt Cristiano Ronaldo, akinek most már nem hiányzik a vitrinjéből az UEFA Szuperkupa. A portugál varázsló 255 gólnál tart a Real Madrid színeiben.
A 700-as évek elejéről származó, japánok által eltulajdonított kősztélét követel vissza Tokiótól egy kínai csoport - adta hírül a Hszinhua hírügynökség.
Különleges edzésnapot teljesített a Világkupára készülő válogatott kedden - egymással versenyeztek a fiúk. Riportunk fotókkal, videókkal.
Túl vagyok a csehországi XTERRA Világkupán is. Ez a verseny gyakorlatilag a VB főpróbája volt. Mivel egymást követő két hétvégén van a két verseny, ezért egy pár versenyző kivételével már itt is komplett VB mezőny volt. Legnagyobb elkeseredésemre borzasztó idő volt a versenyt megelőző napokban, és hatalmas sár volt, valahogy nem tudok haladni bringán ilyen körülmények között. A startot sikerült jól elszúrnom, mivel itt nem szelektálták el a PRO rajtot, így egyszerre rajtoltunk a közel 500 amatőr versenyzővel. Próbáltam minél jobban kimaradni a kezdeti verekedésekből, aminek az lett a következménye, hogy az első bóját akkor ívben kerültem meg, hogy kb 300méterrel többet úsztam a többieknél
A muzulmán vallási és politikai vezetők fellépését sürgette a vatikáni Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa az iraki Iszlám Állam fegyveresei által a vallási és etnikai kisebbségekkel szemben elkövetett bűncselekmények elítélése és leállítása érdekében.
Mintegy hétszáz afrikai bevándorló ostromolta meg a marokkói tengerparton fekvő spanyol terület, Melilla kerítését kedden, a tengeri mentők pedig további 700 embert fogtak el, akik csónakokon akartak Spanyolországba bejutni.
Összeállításunkban csokorba szedtük, hogy milyen programokat rendeznek 2014. Augusztus 20-án Szentesen.
Néhány fogyatékkal élő ember megelégelte, hogy levegőnek nézi őket a rendszer, céljaik eléréséért ezekben a napokban indítják mozgalmukat. A főszervezővel beszélgettünk.
Ismeretlen fegyveresek agyonlőtték a hetek óta súlyos összecsapások által sújtott líbiai főváros, Tripoli rendőrfőnökét – jelentették kedden hírügynökségek hatósági forrásokra hivatkozva.
Több száz méterről érzékeli a robbanóanyagot és más veszélyes vegyi anyagokat egy új, kísérleti lézer, amelyet amerikai tudósok fejlesztettek.
A kiíró pályázatot ír ki könyv-menhelyek és könyvtemetők létesítésére.
Van egy jó ötleted, ami fontos társadalmi problémára nyújtana megoldást, és ehhez a mobilodat is használnád? Jelentkezz a 2014-es Telenor Youth Summitra! 18-25 éves kreatív fiatalok jelentkezését várjuk, akik akik szívesen állítanák társadalmi célok szolgálatába a mobiltechnológiát, és maximum 1 perces, mobillal készített kisfilmben be is tudják mutatni világmegváltó ötletüket.
A kiíró, Hargita Megye Tanácsának támogatásával, második alkalommal hirdeti meg Ifjúsági fotópályázatát.
A transznacionális kulturális együttműködési projektek támogatásának fő célja az európai kulturális és kreatív ágazatok transznacionális és nemzetközi működési kapacitásának megerősítése, a kulturális és kreatív alkotások országok közötti forgalmának fellendítése, valamint a kulturális és kreatív szereplők, különösen a művészek nemzetek közötti mobilitásának előmozdítása.
A kiírók Nők a Tudományban Kiválósági Díjat hirdet meg az űrkutatás területén fiatal kutatók számára.
A kiállítás a kiíró, a Lengyel Építész Szövetség (SARP) a Szlovák Építészek Szövetsége (SAS) és a Cseh Építész Szövetség (OA) együttműködése segítségével, évente országonként 10-10 épületet mutat be, így képet adva a V4 országok családiház építészetének aktuális szellemi és fizikai állapotáról.
Példaértékű munkát végzel? Mutasd meg magadat, a vállalkozásodat vagy a szakmádat! A kiíró célja az, hogy a fiataloknak utat mutasson, inspirálja őket. Adjunk Álmokat Gyermekeinknek!
Balli Alessandro személyében olasz támogató állt az idei elit és U23-as magyar országúti kerékpáros bajnokot is soraiban tudó Utensilnord csapat mellé.